A tetoválás módjait, és magát a tetoválást az emberiség a véletlennek köszönhette, hiszen az ősemberek kormos, koszos testének sebes felületein a bőrbe jutott korom később is látható maradt. A későbbiekben már tudatosan vihettek fel testükre különböző mintákat. Az ezzel kapcsolatos legrégebbi források Egyiptomból maradtak ránk, itt az i. e. IV. évezredből származó agyagfigurák felületén festett, illetve beszúrt pontsoros díszítésekre egyes kukatók a tetoválás korai létezésének bizonyítékaként tekintenek.

Thébában egy női múmián már találtak egyértelmű festéknyomokat, melyek pontok-vonalak voltak. A múmia a XI. dinasztiákhoz tartozott (kb. i. e. 2000 körül). Szintén Egyiptomban XIII. Ramszesz idejéből (i. e. 1400-as évek) tudunk a fiatalok, és a tehetősebbek tetováltatási szokásairól.

Érdekes lelet az ún. “Jégember”. 1991-ben Tisenjochban (olasz-osztrák határ) az Alpok magas hegyei között tetovált férfimúmiát találtak. Radiokarbon kormeghatározási módszerrel korát kb. 5300 évre (i. e. 3300) becsülik. Fegyvereit, ruházatát megvizsgálva egy sor művészettörténeti és egyéb kérdést is újra kellett vitatni. Érdekessége többek között bőrének tetováltsága is. A bőrében talált motívum párhuzamos vonalakból, illetve kereszthez hasonló ábrákból áll. Hogy pontosan mit ábrázol, hogyan és mivel készült, azt nem sikerült kideríteni. Valószínű azonban, hogy mágikus értelme, anyagi hovatartozást jelző szerepe, vagy az egyszerű szerencse jelképei voltak. Átevezve az európai történelem vizeire, az i. e. V század görög festészete megörökített frig és trák tetovált karú nőalakokat. Az Athéni Nemzeti Múzeumban őriznek egy festett gipsz női fejet, mely Mükénéből, az i. e. XIII. századból származik, démont, vagyis őst ábrázol. Arcán és állán apró pontokkal körülvett nagyobb piros pont látható, talán Nap szimbólum, de minden bizonnyal tetoválást utánoz.

A tetoválásnak nyomát leljük a görög mitológiában is: az menádok híres anyjának, Pénelopénak neve azt jelenti: “csíkok az arcon”. A spártaiak a hagyomány szerint még a történelmi időkben is magukra tetoválták nemzetségük jelét.

Az egyiptomi leletekkel hasonló korú (i. e. IV-V évszázad), mezopotámiai Úrból és Eriduból származó agyagszobrocskákon a hegtetoválás félreismerhetetlen jeleit találjuk. Igencsak régi lelet a Willendorfi Vénusz ősanya szobrocska, s nemcsak ezen, de más hasonló korú, és témájú szobron is találtak felismerhető véseteket. A későbbiekben ismét fellelhetőek a trákokhoz kapcsolódó emlékek, akiknek tetoválási szokásait a daldeszi Athenaeusz (i. e. II. sz.) és Artemidorosz (i. sz. II. sz.) is megerősítik. Az ókoriak közül más népek is tetováltatták magukat, az asszírokról Lukianosz (i. sz. II. sz.) említi, hogy népük jeleként nyakukra és kezükre pontok vannak szúrva. A mai Erdély területén élt agathürzek “lemoshatatlan jeleiről” Pomponius Male (i. sz. I. sz.) is említést tesz. Xenophon (i. e. IV. sz.) a Fekete-tenger mellékén élő mosszinok népénél a tetoválást és a testfestést egyaránt említi.

Az ókori britek és piktek mellett a skótok tetoválásairól is van emlékünk Herodian (i. sz. II-III. sz.) és Hispanensis jóvoltából: “A skótok saját nyelvükön festett testükről kapták a nevüket azért, mert vastűkkel és fekete festékkel különböző alakok bélyegével jelöltetnek…”

Az említetteken kívül még számos feljegyzés bonyolítja, hogy az ókorban (i. e. V. sz.- i.sz.VI.sz.-ig) a görög-római térségen kívül élő barbár népeknél a tetoválás már ismert volt. Külön probléma a zsidóság tetoválása, hiszen az ószövetségi tilalmak és előírások többféle értelmezést is megengednek. Az őskeresztények tetoválási szokásiakban nyilván elterjedt lehetett a homlok kereszttel való jelölése, melyet -mivel arcuk Isten képmása- Konsztantinosz tiltott be. A kereszt homlokra való tetoválása kb. a X. századig létezett, s ez a szokás a Távol-Keletre is eljutott a misszionáriusok által. A XV-XVII. Században a Szentföldről hazatérők gyakran tetováltattak magukra vallásos szimbólumokat. Fontos adalék az 1948-ban, Rugyenko által az Altaj-hegységbeli egyik kurgán  feltárásakor talált jól konzerválódott férfitetem. Ezen szinte az egész testfelületet beborító mágikus és realisztikus állatfigurákat találtak, melyek valószínűleg mágikus funkcióval jöttek létre. Még régebbi ázsiai emlék egy i. e. 842-es kínai forrás, mely a Jangce folyónál élő Wu törzsnek többszínű, védelmező funkciójú tetoválásait említi. Az első ázsiai illetőségű részletező közlés Marco Polo tollából ered, aki a vietnami Vörös és Fekete folyó vidékén élők tetoválási szokásait említi. “Ez a nép nagy szenvedések árán különféle, főleg állatfigurákkal díszíti a testét, s ezt ők az előkelőség jelének tekintik.” Marco Polo XIII. sz. második feléből származó közlései említik még a mai Vünnan északi részén lévő Pansan város lakosainak tetoválási szokásait is.