Karitatív összefogás - + Invictus Tattoo Budapest

Karitatív összefogás

Állj mellénk, segíts Te is a rászorulóknak!

A tetovált embereket társadalmi szerepüktől, bármilyen értelemben vett hovatartozásuktól függetlenül egy dolog biztosan összeköti:

a tetoválás iránti szeretet.

Ennek kapcsán így egy tágabb értelemben vett, és folyamatosan bővülő, megújuló Család tagjaivá válunk, a jó család pedig összetartó és támaszt nyújtó közeg.

Új kezdeményezésünkben erre az összetartozásra és összetartásra alapozva arra törekszünk, hogy az igazán rászorulóknak egy kissé szebbé, meghittebbé tehessük az ünnepeket és a mindennapokat.

Első lépésünk

Tetováltak Karitatív Összefogása néven megálmodtunk egy ötletet, egy víziót, aminek lényege és célkitűzése egyszerű:
segíteni szeretnék azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. 

Erre egy igen kifejező “logót” is összeraktunk, íme:

A jól ismert figyelmeztetés volt az alap – nem véletlenül.. 🙂  

Első akciónkként szervezett gyűjtést indítunk a Mikulásgyár részére, hogy a szegény sorsú gyermekek, egyszülős családok, nagycsaládok és idős emberek életébe egy kis melegséget vihessünk.

A Mikulásgyár mára igazi intézmény lett, hosszú évek óta önzetlenül segít a hátrányos helyzetű embertársainkon, jelentős eredmények mellett, így kézenfekvő volt, hogy a tetováltak figyelmét erre a nagyszerű és nemes mozgalomra irányítsuk először.

Amit teszünk 

Amellett, hogy minden elérhető fórumunkon gyűjtésre buzdítjuk a barátainkat, ismerőseinket, segítünk az adományok Mikulásgyárhoz történő eljuttatásában is, kiszállítjuk a fő gyűjtőpontra az összegyűjtött tárgyi felajánlásokat, mennyiségtől függetlenül (reméljük jó sokszor kell majd fordulnunk..).  
Az Invictus Tattoo saját felajánlásaként egy szép nagy csomag, tartós élelmiszereket és játékokat tartalmazó pakkot állítunk össze, hogy gyorsan meglegyen az első szállítmány. 🙂

Ilyen adományokat gyűjtünk

  • Tartós élelmiszerek
    (pl. konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj stb.)
  • Gyermekjátékok
    (pl. plüssállat, társasjáték, bármilyen játék, ami gyermekek számára örömet szerezhet) 

A legkisebb felajánlás is fontos, így ha “csak” 1-2 aprósággal tudsz segíteni, kérjük akkor is tedd meg, hiszen ha sokan teszünk keveset, nagy eredményt érünk el..! 

A fenti ajándékokat bármilyen mennyiségben átvesszük, majd szervezetten kiszállítjuk a Mikulásgyár fő gyűjtőpontjára.

Ha igazán nagy dobozokat hoznál, kérjük jelezd nekünk elérhetőségeink valamelyikén, hogy az adomány fogadására megfelelően felkészülhessünk, köszönjük!

Dobozok, csomagolás

Az ajándékokat bármilyen csomagolásban, dobozban, szatyorban vagy akár kézben is hozhatod, a tárolásról mi gondoskodunk. 

Ezeket nem gyűjtjük

Pénzadományt, ruhát, cipőt, nem gyűjtünk, amennyiben ilyenekkel szeretnél segíteni, kérjük keresd a Mikulásgyárat, köszönjük!

Szükség van Rád

Ha idáig eljutottál az olvasásban, az jól jelzi, hogy neked is számít az, hogy segíthess, kérjük tedd meg a következő lépést!

Meglátod, nagyszerű érzés lesz.

Ha nem vagy tetovált 

Természetesen bárki segítségére számítunk, ha rajtad még nincs (vagy sosem lesz) tetoválás, akkor is sokat tehetsz a jó ügy érdekében..

Terveink a jövőben

A rászorulók megsegítését fontosnak tartjuk, így a karitatív munkánk nem ér véget ezzel -a reményeink szerint évente végrehajtott- akcióval, hamarosan új ötlettel és más területen igyekszünk segíteni, tarts velünk ezen az úton Te is! 

Itt gyűjtünk és ebben az időszakban

Helyszín: Invictus Tattoo, 1042 Budapest, Árpád út 39.

Gyűjtési időszak: 2017. december 04-18-ig, nyitvatartási időben

Kiszállítás a Mikulásgyárnak: folyamatosan, legkésőbb december 22-ig. 

 

Együttműködő partnereink

(a lista reményeink szerint alaposan bővülni fog)

Tetoválók Éjszakája 2017 logo

Tetoválók Éjszakája 2017

 

Tetováltak Közössége Facebook logo

Tetováltak Közössége Facebook

 

A legfontosabb partnerünk